Kávéhűzi Esték július 16 2020

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

 

ÜNNEPNAP végre! Kávéházi Esték 2020. július 16-án
a Zila Kávéházban a vírusjárvány miatt több hónapi kényszer-szünet után. A Krúdy Gyula Irodalmi Kör tagságából többen a helyszínen hangot adtak ennek...,
de, de, de nagy számban akadtak olyanok is, akik a betegségtől való félelmükben ezen a napon még nem mertek megjelenni. Akik viszont megjelentünk, örvendeztünk az ismerős helynek, a Zila Kávéháznak, a jól ismert személyeknek - többek között - ifj. Zila Lászlónak, aki Király Lajos elnökünkkel és Ujvári Ferenccel nyitották meg az Estet.
Summa summarum: nagy nap volt ez! A VENDÉGEINK miatt is, akik megemlítésre kerültek a meghívóban.

 
 
 
 
 

Ami a vendégeinket illeti, itt külön is megemlítjük őket: a Pestszentlőrinci Tűzedző Művészbarát Asztaltársaság (sokan TAMÁ -nak ismerik őket) tagságából többen jelen voltak. Festőművészeik képeinek kiállításában gyönyörködhettünk, költőik és íróik műveiből pedig nagy-szerű előadások hangzottak el. A Vendégeket a TAMA elnöke, Csillag László vezette.
Alábbiakban közreadjuk a helyszínen készített filmünket, valamint a záróképet, amelyekből jól érzékelhető az Est műsora.

 






Célszerű
a filmet teljes
képernyőméretre állítva
lejátszani

 

Egy zárófénykép készült a jelenlévők többségének részvételével:

 
 

Az oldalt írta és szerkesztette: Szabó László ............................................................................... Vissza a fő oldalra

 
 
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz